Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Nem kezdem azzal, hogy: „mióta az eszemet tudom, táncolok”.  
Mivel az állítás nem igaz. Úgy emlékszem, s tanúim szintúgy ezt igazolják (…), előbb volt a tánc, s csak aztán az eszmélet. (Későn érő típus vagyok.) Életem elemi része a zene, a ritmus és porcikáim erre reflektáló makacs mozgása…
 
Felelőssé tehetők ebben éppúgy az égiek, mint édes, jó szüleim. Anyám hasonló, ám pusztán informális módokon kiélt-megélt testi-lelki „defektusa”. (Gyerekként Jerry Lee Lewis, felnőttként a Cridance Clearwater Revival ütemére ropva volt a lokális „táncparkett ördöge”.)
 
Apám dzsessz-mániája: Billie Holiday-től Duke Ellingtonon, Miles Davis-en át Jan Garbarekig. S mindkettejük klasszikus zenei fanatizmusa: édesanyám az opera, édesapám inkább Muszorgszkij, Bartók, Bach zenéjét értékelte.
 
Önéletrajzom szorgosan sorolja: óvodás korom óta képzem magam –képződöm… Hiszem, a tapasztalatszerzés nem kötődik intézményi formákhoz –épp ezért figyelem naphosszat kollégáim, mestereim, nagyanyám, macskám, a hulló falevelek és a lisztkukac mozgását.
 Szűcs Dóra Ida